Jobb eredményeket remél 2018-ra a húsipar

Nehéz helyzetben van a hazai sertéságazat termelési és feldolgozóipari oldalon is. A húságazat teljesítménye 2,9 százalékkal csökkent 2017-ben, amiben döntő szerepe volt a madárinfluenza gazdasági hatásainak, de a sertésfeldolgozóknak is jelentős alapanyag és munkaerő költségemelkedéssel kellett megküzdeniük, érdemi áremelés nélkül - mondta Éder Tamás, a Hússzövetség társadalmi elnöke.

Egyértelműen, és statisztikailag is igazolható a sertéságazatban eddig két lépcsőben megvalósított áfacsökkentés piacfehérítő hatása, igaz, ez inkább a döntést követő második évben jelentkezik igazán a Központi Statisztikai Hivatal adataiban – mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke a szervezet hagyományos húsvét előtti sajtótájékoztatóján az ágazat helyzetét elemezve. Ezt igazolandó a KSH és az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatait citálva megemlítette, hogy 2014 óta egymillió sertéssel többet vágott le a húsipar úgy, hogy a hazai sertésállomány 4,5 százalékkal esett vissza, és külpiaci folyamatok sem indokoltak ekkora változást. Épp ezért tartaná fontosnak, hogy a kormányzat az áfacsökkentésből eddig kimaradó húskészítmények adókulcsát is mérsékelje.

2017-ben a sertésállomány 1,2 százalékkal, 30 ezerrel csökkent és decemberben 2,87 millió volt, sőt, a hosszabb távú termelési alapokat biztosító kocalétszám is drasztikusan 4 százalékkal esett vissza, mégis, a húsipar tavaly 4,756 millió sertést vágott le, ami 1,7 százalékos emelkedés egy év alatt.


A KSH adatai szerint a húságazat teljesítménye 2,9 százalékkal csökkent 2017-ben, a visszaesésben döntő szerepe volt a baromfiinfluenza gazdasági hatásainak - mondta Éder Tamás.


Ezen belül azonban nagyon nagy az ingadozás: a húsfeldolgozás és -tartósítás ágazat kibocsátása például 9,8 százalékkal növekedett, amelyet elsősorban a belföldi értékesítés 23,3 százalékos bővülése eredményezett. A húságazat összesen 746 milliárd forint termelési értéket állított elő 2017-ben, ebből a készítménygyártás 179 milliárd, a baromfihús-feldolgozás 281 milliárd, a sertés- és marhahús feldolgozás pedig 285 milliárd forintot tett ki.

Közzétéve: Kategória: Sertés,Marha,Baromfi,Juh

Programnaptár

Videó

Kapcsolat

Bayer Hungária Kft., Állategészségügyi Üzletág

Alkotás Point 1123 Budapest Alkotás u. 50.

Zöldszám: 06 80 201-399 (munkanapokot 9-16 óráig)

Fax: 06 1 487-4121

E-mail: allatgyogyszer@bayer.com