MÁSZ: jobb évet zártunk, mint korábban

2015 és 2016 nehéz évei után a tavalyi esztendő már több biztató jelet mutat – mondta el az évet értékelve Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének (MÁSZ) ügyvezető igazgatója az Agrotrend.hu-nak.

Hogyan értékelné a tavalyi évet?

Úgy gondolom, hogy soha rosszabb évet, mint 2017. Annak ellenére, hogy voltak – és vannak is - problémák, de összességében a 2015-ös és 2016-os évhez képest jobb esztendőt zárt a sertés- és a szarvasmarhaágazat is. Nem azért, mert a 2017-es esztendő olyan kiugróan jó lenne, hanem mert az említett két év nagyon rossz volt. Az egész évet tekintve jövedelmezővé vált a termelés és még valamennyi haszon is képződött. Úgy fogalmaznék, hogy a nehézségek ugyan jelen vannak, és bizonyos kockázatok is lebegnek a fejünk felett, de mindent egybevetve 2017-et egy jó közepes évnek tekintem.

Milyen tendenciák voltak érzékelhetők?

2017-ben elmozdulás történt mind a tej-, mind a sertéságazatban, a húsmarhaágazatban ugyanakkor fordított a helyzet. Ott 2016-ban és 2015-ben is jobb árak voltak mint tavaly, de ez az árcsökkenés még elviselhető mértékű.

Az ágazatban a támogatásokkal együtt továbbra is képződik jövedelem, de a felvásárlási árak már nem olyan jók, mint voltak korábban. Hosszú távon a korábbi nagyon magas árak visszatérésének kicsi az esélye. A folyamatos keresleti piac viszont fennmarad, ami nagyon fontos, mert erre szükség van ahhoz, hogy megfelelő árak alakuljanak ki.

Bizonyos piaci problémák ugyanakkor nyomják a húsmarhatartók vállát. Az az érdekes helyzet alakult ki, hogy mostanában a bikáért nem fizetnek többen mint az üszőkért, pontosabban az üszők ára felzárkózott a bikaárakhoz. Ennek oka a török piac, amely jó áron kezdte el keresni a fajtatiszta vagy fajtaazonos tenyészüszőket, amik egy részét korábban csak hízóállatként, nyomottabb áron lehetett jellemzően a délszláv piacokon értékesíteni.

Közzétéve: Kategória: Sertés,Marha,Juh

Programnaptár

Videó

Kapcsolat

Bayer Hungária Kft., Állategészségügyi Üzletág

Alkotás Point 1123 Budapest Alkotás u. 50.

Zöldszám: 06 80 201-399 (munkanapokot 9-16 óráig)

Fax: 06 1 487-4121

E-mail: allatgyogyszer@bayer.com